Névelő
Kell-e névelő a főnév elé, és melyik?
Jelentés
A névelő a főnév mellett álló rövid szó, amely segít jelezni, melyik személyre vagy dologra gondol a beszélő. Megmutathatja, hogy egy azonosítható személyről vagy dologról, egy csoport egyik tagjáról vagy az egész fajtáról beszélünk. Nyelvenként eltér, mikor kötelező a névelő, mikor választható, és mikor marad el. A névelő nélküli nyelvek, például a mandarin kínai, más szavakkal és a szövegkörnyezettel fejezik ki ezeket a jelentéseket. A Konkrét vagy általános és az Új és ismert információ blokk a jelentésekkel foglalkozik; a névelő az egyik eszköz a kifejezésükre.
Hogyan ismerd fel?
Ha a nyelvben vannak névelők, keress a főnevek mellett visszatérő rövid szavakat, amelyek jelzik, melyik személyről vagy dologról van szó. Hasonlítsd össze, mikor szükségesek, és mikor áll a főnév névelő nélkül.
Az anyanyelvedben
A magyarban az a és az az határozott névelő azonosítható személyt vagy dolgot jelöl, az egy határozatlan névelő pedig egy csoport egyik tagját. Mássalhangzó előtt a, magánhangzó előtt az áll. Az egyes számú főnév gyakran névelő nélkül áll, ha foglalkozást vagy szerepet nevez meg. Akkor is elmaradhat a névelő, ha az számít, milyen dolog kapcsolódik a cselekvéshez, nem pedig az, hogy pontosan melyik. Az egész fajtáról szóló állításokban gyakori a határozott névelő.
Vettem egy új kabátot.
Délután levelet írtam a nagymamámnak.
A levelet főnév névelő nélkül áll: itt az a fontos, hogy milyen dolgot írtam, nem az, hogy pontosan melyiket.
Add ide az ollót, kérlek.
A névelő jelzi, hogy tudjuk, melyik ollóról van szó. Mivel az olló szó magánhangzóval kezdődik, elé az kerül.
A macskák sokat alszanak.
A határozott névelő itt az egész fajtára vonatkozik: általában a macskákról szól az állítás.
Nyáron a Balatonnál nyaralunk.
A tó neve előtt határozott névelő áll.
A bátyám szakács.
A foglalkozást jelölő szakács főnév névelő nélkül áll.